Már három fenyegetés Soditól:

Idézet az "Egy egyetemista srác pereket provokál..." című Sodi fedőnévvel, Kiss Endre Farkas kisbűnöző által írt blogból:
"AZ IGAZKURUC RÁGALMAZ! Törvényt sért! Azt hiszem, ha holnap lesz időm, meg is teszem ellenük a feljelentést."

Partizankomment: Sodi, ezen kijelentését akkor tette, amikor még azt sem tudtuk, hogy a világon van... Szegényt valószínűleg jól elhajtották a kerületi kapitányságról, miután közölték vele, hogy rágalmazás miatt egyedül csak a sértett tehet magánindítványt...
Hogy ne érezze magát kiközösítve, másnap gondoskodtunk róla, hogy ő is a szerepeljen a Partianinfo főoldalán. Talán így átveszik a feljelentését.

Kiss Endre farkas második fenyegetése:
"Hello. A rólam szóló április 11-i írásotokban több hamis állítás is szerepelt. Néhány nappal késõbb felkértelek titeket ennek javítására. Miután teljes terjedelmében közöltétek a tévedésekre rámutató levelemet, ezt a vitát elintézettnek tekintettem.
Most azonban ismét ugyanezt a hibát követtétek el. Láthatóan nagyon el vagytok keseredve, hogy minden igyekezetetek ellenére sem tudtok valóban kifogásolható mondatokat idézni tõlem, ezért emeltek ki a hozzám kommentáló olvasók véleményébõl szövegrészeket, azt a látszatot keltve, mintha az õ szavaikat is én írtam volna.
Ismét nyomatékosan felhívom a figyelmeteket arra, hogy a nekem tulajdonított 'itt van például Wittner Mária' kezdetû szövegrész, bár nem az a kategória, mellyel kapcsolatban rohannék elhatárolódni, de mégsem az én írásom, hanem az egyik nálam kommentáló olvasóé.
Mivel láthatóan a Ti szerkesztési gyakorlatotokban napi rutinná vált a tudatos hazudozás, ezúttal nem érem be az olvasói levelek közé elrejtett felemás helyreigazítással.
Felszólítalak benneteket, hogy 72 órán belül eszközöljetek változtatásokat az itt található íráson, oly módon, hogy egyértelmûen elkülönüljön, mely idézetek származnak tõlem, és melyek az olvasóimtól.
Ennek elmaradása esetén nem marad más választásom, mint emiatt a becsületsértés miatt rendõrségi magánindítvány ellenetek, ismeretlen elkövetõk ellen.
Üdv:
SoDI"

Partizaninfo: A becsületsértéses eljárás miatt a Partizaninfonak befellegzett... Végünk van... Azt se tudjuk, merre bújkáljunk ezentúl...
Egyébként: Ha Sodi testvér igazságtalanságot érez, sajnáljuk. Lehet szavakon lovagolni, de azért a Sodiról kialakult képen nem torzítottunk semmit. Sodi szélsőséges, uszító megnyilvánulásai bárki által olvashatóak blogjában.

Kiss Endre Farkas harmadik fenyegetése:
A tehetségtelen blogger utolsó fenyegetését a minap tette közzé uszítónak szánt, ám egyre komolytalanabbnak tűnő blogjában:
"Nekem szerencsére egyre több információm van a labanclap főszerkesztőjéről. Az illető egy ELTE-s szociológushallgató, akinek eddig még elfogadhatatlanul kevés harci bakancs nehezedett a torkára. De az első mindig a jogi út, így valamikor a napokban Tuza ügyvéd úr rendelkezésére fogom bocsátani az illetőre vonatkozó információimat.
Partizaninfo: Tuza ügyvéd úr (aki, a kucugok által is bűnöző zsidónak titulált Tasnádi Péter ügyvédje volt) várhatóan körberöhögi Sodi fiút, hisz neki és Zsanett nevű ügyfelének vélhetően elegendő lesz egy hamis vádból kimászni.
Iwiw portál, „Nemzeti gondolkodás” valamint, „Magyar öntudat” csúfnevű fórumok: Engelmann Péter április 6., 02:45
"Szánalmas a kurucwanted!!!Szélsőbaloldali lúzerek,minden második mondatukban benne van a nyilas szó!! Már nagyon érik egy kiadós verés a kurucwanted szerkesztőinek."
február 24., 21:04
"Hogy lehet felkutatni a szélsőbalos magyar-ellenes Igazkuruc csapatának tagjainak nevét,címét,stb? Mert ha tudom a módját,akkor egy percig sem fogok tétovázni... "

Partizan: Bízunk benne, hogy ha a jelenleg 14 éves Engelmann Peti végre utoléri csapatunkat, nem lesz velünk túl könyörtelen és talán hagy egy-két hírmondót...





Dobrovszki Ádám

Iwiw portál, "Nemzeti Front" csúfnevű fórum, 2007. április 4., 13:10
"Nos, ezek egy külföldi blod-oldalat használnak. Mint láthatjátok, álnevet adtak meg a hivatalos adatok helyett.Össze kellene hozni egy angol nyelvű e-mailt, melyben le kellene írni, hogy nem a hivatalos adatokat adták meg, és hogy iről szól az egész cucc. Lehet, akkor megszűnne az a valami, amit nem akarok jelzővel illetni.
Ötlet???"


Partizan segítség: Aki tud egy olcsó magyar-angol szótárt, az jelezze felénk, hogy továbbküldhessük szegény Dobrovszki Ádámnak!






Csontos Róbert nevű külföldre szakadt nyilas-testvér az iwiw portálon több felhívást is tett az Igazkuruc csapat tagjainak kézre kerítésére. Íme Csontos Róbert, szó szerint idézett márciusi felhívása: (Csontos Róbert magyar helyesírás elleni merényleteiért mi kérünk elnézést!)


„Sziasztok! Bekukkantottam erre az "igazkuruc" nevezetű förmedvényre,ami minden értelmet,intellektust,és tájékozottságot,nélkülöz! Kizárólag a média álltal eröltetettt,és tálalt,hazugságokat használja fel,úgy képi,mint mondanivaló szempontjából.Önálló,és sajátos,elképzelésnek,vagy véleménynek még,csak nyomai sincsenek! Ellenben nagyon bosszantó,mivel annyira primitív,és ostoba,hogy elkapott a Római birodalomban használatos,szikláról lehajitás effektus,ezért kérek mindenkit testvérek,hogy aki bárminemű,hiteles infóval tud szolgálni az oldalt szerkesztők-ről,az feltétlenül írja meg!”

Parizankomment: Csontos Róbert, igaz hazafihoz méltóan, Rómában várja már március 23. óta az információkat, ezért aki bármilyen felvilágosítással tud szolgálni a Partizaninfo csapatáról, kérjük, őt keresse meg!


Polgár Tamás (Tomcat)

A Kurucinfo és a L88 telefonszámokat közzétevő bűnelkövetőit bemutató oldal adatainak egy részét, március 14-én, az oldal felelőse -átalakítás miatt- ideiglenesen eltávolította. A dolog mögött technikai módosítás állt.
Tomcat, azaz Polgár Tamás ekkor –még 15-i őrizetbe vétele előtt- több helyen is azt terjesztette, hogy az oldal megszűnt, mivel ő azt „megunta”…Az tény, hogy a Tomcat csúfnévre hallgató Polgár Tamás (Csaba), március elején liberális értékeket hangoztató, sűrű levelezésekbe kezdett a blogspot.com-al annak érdekében, hogy eltávolítsák a Partizaninfot. Természetesen Tomcat leveleiről folyamatosan informálva voltunk. A Partizaninfo betiltásával kapcsolatos próbálkozásai eddig dugába dőltek, hisz a Kurucinfo portál jogait is védő –ám a Kurucinfo által mégis sokat szidalmazott- Amerika, nem csak a szélsőjobboldal szólásszabadságát óvja, hanem a Partizaninfoét is.Tomcat, ennek ellenére –talán kétségbeesésében- így írt az esetről internetes naplójában:
"Feltűnt-e Önöknek, hogy hirtelen eltűnt a netről az amerikai szerveren működő kurucwanted.blogspot.com oldal, amely amellett, hogy igen ambiciózusan igyekezett "leleplezni" az "alkotmányos rend" ellenségeit - olyan ügyesen, hogy engem például rendszeresen Polgár Csaba néven emlegettek - illetve lelkesen szajkózta a Gyurcsány-kormány "csőcselékezős" propagandáját, ma délelőtt hirtelen eltűnt. Miért? Azért, mert meguntam. Ennyit a nagy-nagy antifasiszta ellenállásról. Írtam ugyanis egy levelet a blogspot.com-nak, hogy lesznek szívesek leszedni ezt a szart, mert személyiségi jogok is vannak a világon, amiket mind az EU, mind az USA törvényei elég komolyan védenek. Erre Erre visszavartyogtak, hogy megértik, hogy kellemetlen, de ők a szólásszabadság nevében működtetik a rendszerüket, blabla, blabla, és nem veszik le. Visszaírtam nekik, hogy ez esetben nem csak az oldal készítőit, de a blogger.com-ot is be fogom perelni egy amerikai bíróságon, amiért súlyos kárt okozó rágalmazást és személyiségi jogsértést tűrnek és támogatnak, s mivel korábbi felszólításomat tudomásul vették és elutasították, elég nehéz lesz bizonyítani, hogy nem szándékosan és egyetértéssel vesznek részt a fenti jogsértésekben. Erre észbe kaptak. Hja, igen, az amerikai bíróság nem olyan, mint a magyar. Kurucwanted tehát nincs többé. Ezúton jelezném nekik, jobb ha befejezik a működésüket, mert legközelebb az adataikat is lekérem, és a bíróságon találkozunk. Kis vadliberális fosok."

Partizankomment: Polgár Tamás (Csaba) blogjába írt nem túl szerény kijelentései természetesen nem fedik a valóságot, hisz a Kurucinfo és a Lelkiismeret 88 jogsértő szerkesztőit bemutató kurucwanted oldal nem szűnt meg, továbbra is elérhető. Az oldalon szereplő adatok, közlemények csupán technikai módosítások miatt nem láthatóak egy rövid ideig. Mint ismeretes, ha egy oldalt valóban megszűntetnek, az nem érhető el többé. A Kurucinfo főszerkesztő adatait most is elérheti a főoldalon található megfelelő linkre kattintva!